KORA Alapítvány


A Kooperatív Oktatásért Regionális Alapítvány (rövid nevén: KORA Alapítvány) a Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola Szegedi Tagintézményének (KoRa Iskola) támogatására létrejött alapítvány.

Az alapítvány a szülői támogatásokból gazdálkodik, célja, hogy támogassa az iskola kooperatív pedagógiai erőfeszítéseit, az új pedagógiai módszerek alkalmazását, az oktatás dologi és személyi feltételeit.

  • a XXI. században elvárható szintű számítástechnikai képzések megvalósítását, kiemelten az oktatáshoz kapcsolódó feltételek és ismeretek biztosításával
  • komplex médiapedagógiai program megvalósítását, amelynek célja tudatos médiafogyasztásra nevelni tanulóinkat, valamint kreatív médiagyakorlatok megszerzését is támogatjuk;
  • a magas szintű nyelvoktatás biztosításának feltételeit;
  • a művészeti képzések megvalósításának támogatása, figyelemfelkeltés a művészetek irányába
  • a különböző területeken megmutatkozó tehetséges gyermekek tehetséggondozása;
  • a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók felzárkóztatásához szükséges személyi- és tárgyi feltételek biztosítása;
  • a közösségfejlesztéshez, a gyermek – szülő – pedagógus együttműködés elősegítéséhez, a szülői közösség megteremtéséhez kapcsolódó programok támogatása
  • a pályaorientáció keretében információ átadása és tanácsadás, kompetencia vizsgálat, szükség esetén mentorálás, az életpályával kapcsolatos döntéshozatal támogatása, illetve az életpálya-vezetési készségek átadása;
  • a pedagógus továbbképzés területén a KORA Iskola pedagógusainak továbbképzési támogatása, egyéni céljaik megvalósítása, az iskolai céljaival összhangban. Kiemelt területek: a gyermekek tehetséggondozásához, felzárkóztatásához, fejlesztéséhez kapcsolódó továbbképzéseken való részvétel támogatása.
  • Környezettudatos nevelés támogatása, ismeret- és szemléletformáláshoz, magatartásalakításhoz kapcsolódó közösségi programok megvalósításával.

Az Alapítvány elnöke Kis Mónika

Elérhetősége: kis.moni@t-online.hu

Telefon: 06 20 913 5611

Székhely: Szeged, Tó utca 4/b